Budapest, Lehel utca 11.
Nem is olyan régen két helyen is nőstényfarkasra találtak a kerületben. Mindkét eset tragédia nélkül zárulhatott.
Bővebben:
NŐSTÉNY FARKAS római kő töredéke került elő épületbontáskor a Dráva utcából. A faragott kövön Róma alapítási mondájának részlete, az ikerfivéreket szoptató nőstény farkas volt látható. A világszerte ismert mondát Livius, a híres latin történetíró (i. e. 59-17.; 157 könyvben írta meg Róma történetét, munkájából csak egyes részletek maradtak fenn) elsőként jegyezte fel könyvében. Livius szerint Róma alapjainak lerakása közben Romulus, gúnyolódó testvérét, Remust egy kapával úgy vágta fejbe, hogy az menten szörnyethalt.
Ugyanilyen római kő került elő 1971-ben, szintén egy régi épület falainak bontása alkalmával a Lehel utca 11. szám alatt. Úgy látszik, hogy Livius történelemkönyve - legalábbis annak legjellemzőbb része, Romulus és Remus mondája - közismert volt a Vizafogó közelében lévő Contraaquincumban és a Rákos-pataknál felépített Transaquincum melletti váracska lakói körében. Sajnos a római kori települések elpusztultak. Később a történelem során az épületek köveit elhordták az ide telepedők, és építőanyagnak felhasználták. Elgondolom, hogy ezeknek a domborműveknek milyen változatosan alakult az utóéletük. Hogyan tekintettek Árpád honfoglaló magyaljai ezekre a római faragott kövekre, amikor seregestül átkeltek a Rákos-patak dunai torkolatánál Óbudára? A gyermekeket szoptató vadállat történeti mítosza ugyanis nem állt teljesen távol eleinktől. Kaukázusi vándorlásaik alkalmával hasonló mitikus elbeszélésekkel ismerkedhettek meg az előmagyarok. A grúz hegyilakók öregjei, a 100-150 éves akszakálok még ma is regélnek egy csodálatos nőstény szarvasról, amely valamikor, a történelem hajnalán varázslatos képességű fiúcskát szoptatott a ködbe vesző, irdatlan erdők rejtekén. A kaukázusi fiúcska tárgytörténeti rokonsága Romulusszal ma is szembetűnő.
A magyar eredetmonda, a csodaszarvas mondája is hasonló. A két fivért, Hunort és Magyart a csodálatos szarvasünő - aki tulajdonképpen ősanya volt - az új hazába csalogatta.
A mongolok titkos történetének bevezetőjében még a maga tisztaságában olvasható I. Dzsingisz kán származásának mondája, akinek állatősök voltak a szülei: „I. Dzsingisz ká származása. Élt egy kékesszürke farkas, ki az ég rendeltetéséből született. Felesége egy rőtes szarvasünő volt Átkeltek a Tenggisz taván, megszálltak az Orion folyó forrásánál, a Burkankaldun-hegynél, ott született meg fiuk, Batacsikan,.. ” (A Mongolok Titkos Története. Fordította Ligeti Lajos. Budapest, 1962., 9. old.) „A hasonló totem-mondákban nemcsak a két összülőt képzelhetik el állatalakban, hanem nagy kozmikus erőket is. így küzd például a fekete és fehér sámán egymással füstös bika alakjában. A török-tatár népeknek, de részben az obi-ugor népeknek hitvilágát valósággal ellepik az állatos ősök, állati formát öltött hatalmas erők. E hitvilág vetülete megvan a művészetben is, a régi szibériai művészetben, de még az azt megelőző szkítában is sok az egymásba kapaszkodó, egymást tépő, marcangoló állat.” (László Gyula: A „kettős honfoglalás”. Budapest, 1978., 67. old.)
A keleti pusztákon vándorló előmagyarság jelentékeny időt töltött türk népek körében. Az egyik tadzsik-kazah-kirgiz népi elbeszélő költeményben, a Korogliban a halott anyja méhéből született mitikus kisfiút egy tündéri kanca ássa ki a temető földjéből, hogy aztán tejével táplálja.Ezek a római kövek - amelyeken a Romulust és Remust szoptató nőstény farkast örökítette meg a névtelen szobrász - a Rákos mezejétől a Duna felé tartó honfoglaló magyarokat az ázsiai hősénekek egyes részleteire emlékeztethették.